A szülei egykor boszorkányok voltak, az apukája a fényt szolgálta, míg az anyukája a sötétséget. Ahogyan mondaná szokás az ellentétek vonzzák egymást, így nem csoda, hogy a szülők hamar letépték a tiltott gyümölcsöt. A szerelem természetesen nem maradhatott örökre titok, így súlyos büntetést szabtak rájuk, aminek következményeképp emberként kellett folytatniuk az életüket. A történtek után a rózsaszín köd lassan lehullt, és turbékoló galambocskák szétreppentek. Na jó, azért még a szétreppenés előtt belefért néhány vad hálószobai kaland. Wes anyja egy szó nélkül tűnt el a városból egyik napról a másikra. Nem bírta elviselni a szégyent, hogy boszorkányok közt él, és ő már nem használhat mágiát, sőt utólag mindezért a szeretőjét hibáztatta. Kilenc hónappal később jelent meg ismét a város kapujában egy pólyával a karján. De azon a hideg decemberi napon is csak jött, majd sietősen távozott egymagában. A pólyát, amibe az újszülött West bugyolálta a városháza lépcsőjén hagyta. Nem érdekelte, hogy megfagy-e, vagy megtalálja-e valaki, ő csak meg akart szabadulni az utolsó száltól is, ami még Rememdiushoz kötötte. 
Wes szerencséje az volt, hogy alig pár nappal karácsony előtt az emberek vásárlási láztól égve dacoltak a hideggel az utcákon. A megmentője egy idős hölgy volt, aki azonnal kórházba vitte, ahol beazonosították a mellékelt papír alapján, amin az adatai szerepeltek. Az anyja vezetéknevét, a Lewist örökölte, ami egy helyi tenebris boszorkánycsaládra vezethető vissza, ám apjaként megjelölték a vérszerinti édesapját, így került végül az ő gondozásába, aki a nevelése során az kifejezetten odafigyelt arra, hogy a kisfiú a mágiáról csak a mesékben halljon.
Rettenetes gyerek volt. Állandóan tört, zúzott, adott esetekben például a saját csontjait is. Később pedig azzal ment az apja idegeire, hogy állandó jelleggel későn ért haza, vagy mondhatni túl korán. Utált tanulni, számára büntetés volt, ha leültették a matekkönyv elé, mert mindig is túlmozgásos volt. Mikor az egyetemre került sor, bár bejutott mérnöki szakra, de egy szemeszter után kirúgták a rossz jegyei miatt. Szinte az összes vizsgáján megbukott, pedig megvolt a kellő intelligenciája, csak nem érdekelte a téma eléggé. Őt sokkal inkább a fotózás vonzotta, ami egy telitalálatnak bizonyult. Az emberek szerették a képeit, ő pedig élvezett minden egyes pillanatot, amit a kamerájával tölthetett. Elkezdte a fotóit újságoknak eladni, és magán fotózásokat is vállalt. Ezen az úton haladva másfél év alatt lett belőle szabadúszó fotográfus. Az összegyűlt pénz elég volt ahhoz, hogy saját albérlete legyen, így kihasználva az alkalmat, elköltözött otthonról  a kutyájával, Brendonnal együtt.