Szülei átlagos emberek voltak, akiknek soha, semmi közük nem volt a természetfelettihez, éppen ezért nem meglepő, hogy egyetlen szem lányuk sem tudott semmit az emberin túl létező világról. A kislánynak nyugodt gyerekkora volt, anyja elhalmozta szeretettel, és az apai szigor sem volt túlzásba víve. Szülei mindketten nyomozók voltak, az anyja az FBI-nál, az apja a CIA-nél dolgozott, és a kislány imádta a különböző bevetésekről szóló történeteiket, így hiába volt kis hercegnőként felnevelve, már gyerekkorába is inkább a fegyverek vonzották, a barbiek helyett. Amolyan fiús lány volt inkább, aki igyekezett mindenkire figyelni, és mindenkit megvédeni. Gyakran keveredett emiatt verekedésbe, amiből inkább vesztesen került ki, hiszen rendszeresen nála nagyobbaktól igyekezett megvédeni a kortársait, vagy éppen még a nála is kisebbeket. Ez azonban nem szegte a kedvét, sőt, még határozottabb lett, így apja a folyamatos aggódás helyett inkább elkezdte küzdő sportokra járatni a lányát. Az addigi táncórák hamar feledésbe merültek, és a kislány nagy örömmel vetette bele magát a puszta kezes harc tanulásába. A suliban végig színjeles volt, szülei pedig nagyon büszkék voltak rá. Ezt a későbbiekben is megtartotta, sőt, a quanticoi FBI akadémián is a legjobbak között végzett, amire már ő is nagyon büszke volt. A kollégái hamar megkedvelték az életvidám leányzót, így gyakran olyanoktól is kapott segítséget egy-egy probléma megoldásához, akiktől igen kevesen várták volna. A munka mellett rengeteget önkénteskedett, főleg gyerekek közelében, ugyanis egyszerűen imádja őket, a kisbabáktól kezdve a legrosszabb csínytevőkig, mindet. Ráadásul “ért a gyerekek nyelvén”, így hamar meg szokta kedveltetni magát velük. Ezekután azt hiszem nem meglepő, hogy nagyon boldog volt, egészen addig, amíg egy bevetésen mindkét szülőjét - ráadásul egyszerre - elvesztette. Senki sem tudta, mi csúszott félre, de az akció nem éppen úgy sikerült, ahogy meg lett tervezve, sok jó ügynök veszítette el az életét. A nő eléggé magába zuhant, bár kifelé próbált erős maradni, s a más emberekkel való foglalkozás valamennyire segített is neki feldolgozni a traumát. Számos sikeres bevetésen vett részt, és néhány sikertelenen, de komolyabb baja sem neki, sem a társainak nem esett. Persze hibázni általában csak egyszer kell… a csapatával Rememdiusba jöttek hosszabb időre, mivel egy különösen fontos és titkos fedett akción dolgoztak, amikor rajtuk ütöttek. Rommá lőtték az irodát, ahol összegyűltek egy megbeszélésre. Janice halt meg először - nyakon lőtték -, ám bizonyos értelemben szerencséje volt. Társaságuk egyetlen boszorkány tagja visszahozta őt, mivel abban reménykedett, hogy túl élhetik. Tévedett. Janice hosszú percekkel később ébredt a romok alatt, társai hullái mellett. Fogalma sem volt hogyan “élhette túl”, az emlékei azóta is zavarosak arról a napról. Azóta nem telt el túl sok idő, a lány még Rememdiusban él - inkább bujkál-, enyhén paranoiás, bizalmatlan, valamint fogalma sincsen, pontosan mi van vele, ami azért eléggé fusztrálja, még pluszban, ha a többi nem lenne elég.