Kerberosz a történelem kezdete óta fontos része volt a démoni üzletkötéseknek. Az emberek telhetetlen teremtmények. Mindig vágynak valamire, amit nem kaphatnak meg. Legyen ez a hatalom mások elnyomásában vagy a halhatatlanság. Sokan belenyugszanak abba, hogy ők csak egyszerű emberek, s amit nem tudnak maguknak elérni, azt talán nem is érdemlik meg. Azonban akadnak olyanok, akik bármire készek és bármeddig hajlandóak elmenni, hogy elérjék a céljukat. Ilyenkor kötnek egy üzletet valamilyen erős démonnal. Halhatatlanságot, akkora vagyont kapnak, amit el sem tudnak költeni, vagy olyan hatalmat, ami segít másokat elnyomni. Hogy ezért ők mit adnak cserébe? Csupán a lelküket. Az alkuban fel ajánlhatták egy családtaguk lelkét is. Az emberek önzőek, ezért legtöbbször valamelyik déd vagy ükunokájat ajánlották fel. Kerberosz feladata az volt, hogy a felajánlott lelket a pokolra szállítsa. Az alku beteljesedése közeledtével egyre többször jelent meg az illető álmában, mikor pedig a határidő lejárt. akkor szétmarcangolta az üzletkötő felet, lelkét pedig a Pokolra juttatta. A görögök Kerberosznak nevezték el, aki Hádész kutyája volt. Nem ismert se kegyelmet se félelmet, nem számított, hogy kit kell elragadnia, a szánalmat pedig még csak hírből sem ismerte. Egyedül csak a gazdájának engedelmeskedett, csak ő hívhatta vissza. Évszázadokon át tette a kötelességét, szállította a lelkeket.
Egy alkalommal egy erős bonum boszorkányba botlott, akinek az ükapja üzletelte el a lelkét vagyonért cserébe. Kerberosz ebben az esetben is tette a dolgát, megjelent az áldozat álmaiban, szép lassan az őrületbe kergetve őt. A boszorkány olyan szinten paranoiássá vált, hogy már mindenkiben az ellenséget látta. Meggyilkolt több embert is, mert azt hitte, hogy azok ártani akarnak neki. Így tenebris vált belőle. Mikor Kerberosz végre szemtől-szemben is felfedte magát előtte, a boszorkány elátkozta őt.
A három fej mind más személyiséggel rendelkezett. Azzal pedig, hogy ezeket a különböző magatartásformákat egy emberi testbe kényszerítették egy pszichés törés keletkezett az elméjében. Ennek következtében disszociatív személyiségzavar alakult ki nála, de erről még sokáig nem szereztek tudomást. Azért hintettem el most ezt az információt, hogy a történet további része ne legyen túl zavaros.
Egy szerény házban tért magához, tűz ropogott mellette, három takaró takarta a meztelen testét. Nem tudta, hogy mi történt, teljesen össze volt zavarodva. Azt pedig főleg nem értette, hogy miért van emberi testbe zárva. Aztán eszébe jutott a boszorkány, aki elátkozta. A parasztcsalád elmesélte neki, hogy meztelenül találtak rá a közeli tölgyfaerdőben, az utolsó pillanatban sikerült megmenteniük a hipotermiától. Különböző kérdéseket tettek fel számára, amikre még ha akart sem tudott volna válaszolni. Teljesen néma volt. Sokáig bizalmatlan volt azokkal szemben is, akik megmentették. Csak nagyon nehezen tudott megbízni bennük, viszont a szorongást egyáltalán nem tudta elnyomni. Aikennek nevezték el, ami azt jelenti, hogy tölgyfából készült. Az erdő miatt választották ezt a nevet számára. Aiken a három fej közül a leggyengébb volt.
Amiben csak tudott segített a befogadóinak, akikre hamarosan a családjaként kezdett tekinteni. Idős házaspár voltak, akiknek nem adatott meg a gyermekáldást, így Aikenre sajátjukként tekintettek. Egy idő után azonban a fiúnál egyre gyakoribbá váltak az emlékezetkiesések, illetve sokszor csinált a személyiségére egyáltalán nem jellemző dolgokat. Ilyenkor még a hangja is mélyebbé vált. Olyan volt, mintha egy teljesen más ember lenne. A szülei tudták, hogy valami nem stimmel vele, de nem akartak tudomást venni róla. Nem akarták elveszíteni. Mikor azonban megjelentek a hangok Aiken fejében már nem volt más választásuk. Felhívták a közeli elmegyógyintézetet, hátha az orvosok tudnak segíteni. Mikor kijöttek az ápolók Aiken az édesanyja lábába kapaszkodott, a könnyek megállíthatatlanul patakzottak az arcán, de egy hang sem jött ki a torkán. Ahogy meglátta az ápolók kezében a tűt teljesen kifordult önmagából. Megtámadta őket, rúgott, karmolt, harapott. Ez volt a három fej közül a másik szélső, aki a „harcos” volt. Átharapta az egyik ápoló nyaki artériáját, a másiknak pedig eltörte az egyik kezét, mielőtt a harmadik benyugtatózhatta volna. A szüleit is halálosan megfenyegette, hogy vissza fog jönni értük. Nem bocsátja meg, hogy elárulták. Az elmegyógyintézetben több orvost, ápolót és beteget is megtámadott. A dühkitörései állandóak voltak, a legkisebb dolgok is kiválthatták belőle az őrjöngést. Hamarosan közveszélyesnek ítélték, ezért kényszerbuzzonyt aggattak rá. Ez a személyiség az Achilles nevet kapta, ami harcost jelent. Ő inkább volt ember, mint állat. Olyan szörnyűségekre volt képes, amiket mások el sem tudtak volna képzelni. Mellette Aiken teljesen háttérbe szorult. Achilles olyan volt mint egy bomba, ami nem is ketyeg, csak robban. Alig merték megközelíteni, mert sosem lehetett tudni, hogy éppen mikor lendül támadásba. A gyógyszerek nem használtak, Achilles továbbra is kezeltehetetlen volt, ezért elektrosokk terápiát alkalmaztak nála. A kezelés sikeresnek tűnt, mert Achilles személyisége megváltozott. Az orvosok azt hitték, hogy sikerült megtenniük a következő lépést a gyógyulás útján, de igazából a legveszélyesebb, eddig alvó személyiséget ébresztették fel. Ő volt a középső, domináns fej, aki az Adrian keresztnevet kapta. Mindenkit könnyedén az ujja köré csavart. A stílusa kissé nárcisztikus volt, de mivel nem viselkedett agresszívan, ezért szabadon járkálhatott. Ő is ugyanolyan szörnyűségekre volt képes, mint Achilles, viszont ő nem hirtelen felindulásból cselekedett. Előtte megtervezte a gyilkosság minden kis részletét. Ebben az időben megszaporodtak az intézményben az öngyilkosságok. Ezek az emberek senkinek sem hiányoztak, ezért meg sem fordult az ápolók fejében, hogy mi van ha csak öngyilkosságnak vannak beállítva. Adriant pár hónappal később szabadon engedték. Még aznap este visszatért az elmegyógyintézethez és porig égette a helyet. Arról is gondoskodott, hogy mindenki bent égjen. Teljesen ki akarta törölni a múltából ezt a darabot, ha pedig szembejött volna bárki, akit ott látott, az újra felhánytorgatta volna ezeket az emlékeket.
Ezek után pár évig meghúzta magát, de nem ült tétlenül. Arra próbált rájönni, hogy meg lehet-e törni az átkot, ami sújtotta. Hogy képes lehet-e még az átváltozásra. Rengeteg boszorkány felkeresett, akiktől először szépen tudakolta meg a kérdésére a választ. Azonban a türelme gyorsan elfogyott, ha nem kapott kielégíti választ. Ilyenkor Achillesre bízta a boszorkányok további sorsát, akik brutális körülmények között haláloztak el. Több tucat boszorkánnyal végzett, mire végre rátalált egy olyanra, aki nem bizonyult teljesen haszontalannak. Egy fiatal, tehetséges tenebris boszorkány volt. Ő segített Adriannak abban, hogy hogyan képes részleges és teljes átváltozásra. Aiken hamarosan szerelmes lett a fiatal boszorkányba, ezért mikor Camille is a közelében volt egyre többször próbálta átvenni az irányítást a testük felett. Ez Adriant nagyon zavarta. Azt akarta, hogy ő legyen az egyetlen, aki irányít. Camillenak sikerült találnia egy varázslatot, ami kigyógyította Adriant a személyiségzavarból. A három személyiség összeolvadt és megszületett Malachai, aki kiemelte hármójukból a legjobb tulajdonságokat. Aikenből az udvariasságot, Achillesből a féktelen haragot, illetve több harcmodor tudását, Adrianból pedig a megfontoltságot és nárcizmust. Az azért még kiütközik, hogy több személyiségből gyúrták össze, ugyanis egyszer jobb máskor bal kézzel ír, ilyenkor pedig a kézírása is megváltozik.
Bár Camille nagyon szimpatikus volt számára, de elvarratlan szálként tekintett rá. Még csak gondolni sem akart arra, hogy előtte három személyiség szorongott a testében. Így hát egyik este a nő nyakára kulcsolta az egyik kezét, hogy kiszorítsa belőle az életet. Azért Camillet sem kellett félteni, a szemei azonnal kipattantak, a pánik helyett az első reakciója a visszatámadás volt. Malachai pont ez a jellevonása miatt kedvelte annyira. Mivel jelentett számára valamit Cam, ezért egy kicsit humánusabb módon akart megszabadulni tőle, viszont a nő minden egyes támadását hárította. Kainak elég véges a türelme, ezért most is viszonylag hamar robbant. Ekkor sikerült először alakot váltania. Darabokra tépte Camillet. Mivel ez az eset volt hosszú idő után az első alkalom, hogy a valódi alakjában lehetett, ezért a hirtelen felerősödött ingerektől meg a változásoktól elájult pár órára. Camille vérében illetve maradványaiban feküdve tért magához. Körbenézett, hozzáfűzte a helyzethez, hogy másképpen is alakulhatott volna, ha a lány nem provokálja ki, aztán elment lemosni magáról a vért. A piromániájának most is hódolnia kellett, ezért felgyújtotta a házat, egy ideig figyelte a lángok gyönyörű játékát, ahogy felemésztenek mindent.
Ezek után egy városban sem maradt huzamosabb ideig. Jelenleg Rememdiusban tartózkodik, aztán majd meglátjuk, hogy mennyi időre köti le a város.