Történet
A Succubusok a legenda szerint Lilith – Ádám első feleségének – leánygyermekei. A démoni szerető éjszaka kéjes álmokat idéz elő és a halandóval alvás közben szeretkezve elszívja az életenergiáját. A kéjvágy mámorából, a beteljesült testiségből táplálkozik. Előszeretettel vadászik olyan emberekre, akik szentebb, tisztább életet élnek az átlagosnál. Cseppet sem pozitív teremtény, annak ellenére sem, hogy a csúcsra repíti áldozatait.
Delilah is boldogan éli életét és él vissza erejével, meggondolatlanul száll egyik férfiról a másikra. Veszélyes fegyvere a csókja is önmagában, hiszen az áldozatot magam mellé láncolja, teljesen a démonba habarodik, amíg erejét nem veszti. Delilah mohóságáról volt ismert korában és nem néztek rá jó szemmel társai sem, azonban egy boszorkány vetett véget szórakozásának, akinek fiát csábította el bájával. A boszorka előbb lépett, mintsem Delilah kiszívhatta volna a fiú energiáját. Abba az emberi alakba zárta, amivel éppen újdonsült prédáját hálózta volna be; egy huszonéves, ártatlan arcú, szőke lány testében maradt, minden erejét elvesztve. Elmenekült a városból fel a hegyekbe, ahol egy klán tagjaként élte meg a navarinoi csatát, mely végett vetett a török uralomnak Görögország felett. Gyűlölte a testét, s próbálkozott erejét használni, csókjait, azonban minden elszállt belőle, halandóvá vált. Így élte szürke, üres hétköznapjait, míg száz év múlva visszatért egy leheletnyi varázsa, még pedig bűvös csókjának ereje. Férfiakat falt, hogy energiájukból újra erőre kaphasson, ami lassacskán, de évszázadokkal később célba is ért. Addigra megbarátkozott emberi külsejével, amivel muszáj volt, hiszen örök életére már nem tudta felvenni démoni énjét – ezzel együtt ereje sincs emberként -, csak ideiglenesen.
A kétezres években elköltözött az Államokba, ahol iskolákba járt, végül vándorolva járt-kelt városokban, s mindenhol történelem szakon tanult. Eltűnéseit öngyilkossággal álcázta, olykor más embereket belevonva, akiket végül letartóztattak, de ez Delilah cseppet sem érdekelt. Kezéhez egy csepp vér sem tapadt, áldozatai szinte elaludtak vele töltött éjszakája után. Maga volt a káoszteremtő, de a piszkosmunkát mindig másra hagyta.
Rememdiusban egy öreg házaspár fogadta örökbe, akik néhány év elteltével elhunytak, azonban a lány egy fillért sem örökölt, ugyanis az örökhagyók mindent alapítványoknak ajándékoztak. Így Delilah csak az ingatlannal rendelkezett, amelyben éltek, pénzt viszont saját magának kellett keresnie. Ösztöndíjából tesz félre, amennyit csak tud, emellett mixerként dolgozik a Blue Moon bárban és a 7 Deadly Sinsben, végső soron jegykiadó a helyi moziban.
Külső
Ártatlan jelenségnek tűnik első látásra, fehér, szeplős bőre és aranyszőke loknijai még inkább ezt a kisugárzást erősítik. Kislányos ovális arcú, dús ajkú kishölgy, aki pisze orral rendelkezik. Már-már a különlegesség erejével hat, hogy a szőke hajhoz és halvány bőrhöz nem világos szem társul, hanem mély, csokoládébarna színben pompáznak szemei, akárcsak egy őzikéé. Szemeit sötétbarna, sűrű szempillák keretezik.
Letisztult színekbe öltözteti magát, és nem fél kislányos báját erősíteni, olykor azonban a nőiesebb énjét is szívesen veszi elő, azonban a sminkkel csínján bánik. Körömlakkokhoz szívesebben nyúl, akárcsak a hajvasalóhoz, amivel különleges frizurát készít magának, bár általában kiengedve, lágy loknikkal kiegészítve hagyja vállára omolni.