Kívülről nézve ők voltak a tökéletes család. Egy jómódú házaspár egyetlen gyermeként látta meg a napvilágot, mindig is szeretett volna testvért, viszont a szülei inkább a karrierjükre akartak koncentrálni, nem pedig egy újabb gyerek felnevelésével "bajlódni". Aurora édesapja nagyon ambíciózus ember volt, aki egyszer elnöki székbe akart ülni. Ha pedig valamit a fejébe vett, akkor semmi sem állhatott az útjába. Elég elvont gondolkodása volt, amit még a hímsoviniszta viselkedésével egy újabb szintre emelt. A városi tanácsba könnyedén bejutott, de az ottani elnöki pozíció megszerzésével már problémák akadtak. Nem sokan osztották a nézeteit, nem akadt elég támogatója ahhoz, hogy tovább haladjon. Így egy elég beteges terv fogalmazódott meg a fejében, hogy mégis hogyan szerzi majd meg azt a vezető szerepet. Összegyűjtött olyan embereket, akiket mindennapos megalázások értek, elhitette velük, hogy ő a kulcs ahhoz, hogy ezentúl ne ők legyenek azok, akiket a földbe taposnak, hanem nekik legyen hatalmuk ezt megtenni másokkal. Elhitette velük, hogyha ő lesz a polgármester, akkor rájuk vigyorog majd a szerencse. A polgármesteri székből pedig meg sem áll a Fehér Házig, mikor pedig ő lesz az USA elnöke a hűséges követői is olyan posztokat fognak majd kapni, amivel mindenkit uralhatnak. Az emberek pedig vakon hittek benne, s itták minden egyes szavát. Így alakította meg a szektáját, aminek a felesége is a tagja lett, s a tizennégy éves Aurorát is kényszerítették arra, hogy csatlakozzon. Az apja úgy szerezte meg a polgármesteri széket, hogy nemes egyszerűséggel ijesztő jelmezekbe öltözve lemészárolták a polgármestert és családját. Mikor az apja támogatottsága nőtt, akkor leálltak a gyilkolással, hogy az emberek hinni kezdjenek abban, hogy tényleg ő az az ember, aki biztonságot és nyugalmat teremt újra a városukban. Mikor azonban újra csökkeni kezdett a támogatóik száma, akkor a gyilkosságok is újrakezdődtek. A legfőbb célpontok azok voltak, akik az apja útjában voltak, de rengeteg ártatlan is az életét veszítette, ők csak járulékos veszteségek voltak az apja tervében. Aurora nem volt hajlandó részt venni a gyilkosságokban, ezért mindig ő volt az, akinek videóra kellett vennie az egészet. Két év telt el a szekta megalakulása óta, közben pedig egyre több követője akadt. Az apja azonban egyre elvontabban is kezdett gondolkozni, s a paranoiája is egyre durvább lett, mindenkiben az ellenséget látta. Úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban az életére törhetnek, ezért meg akart bizonyosodni afelől, hogy az öröksége, a vérvonala tovább él majd. Kiválasztotta az egyik követőjét - akit a legméltóbbnak talált a feladatra - hogy ejtse teherbe a tizenhat éves lányát. Úgy gondolta, hogy majd ez a gyerek folytatni fogja, amit elkezdett, hogy különleges lesz és arra fog születni, hogy másokat uraljon. Aurorával ezt úgy közölte, mintha ő tenne neki azzal szivességet, hogy egy Megváltó édesanyja lehet. A lánynak természetesen esze ágában sem volt bele egyezni, az anyjához fordult segítségért, de ő csak annyit mondott, hogy érezze magát megtisztelve. Nem volt senki, akire számíthatott volna, ezért összepakolta a cuccait és megpróbált elszökni. De egy szektából nem lehet csak úgy kilépni, kihalásos alapon működik a dolog. Nem jutott túl messzire, ugyanis ekkora már az egész város az apja zsebében volt. Éppen felszállt volna egy távolsági buszra, mikor erős karok ragadták meg. Hiába rúgkapált meg kiabált segítségért, még csak rá sem néztek az emberek. A következő emléke az volt, hogy be van zárva a házuk alagsorába, ahol a földön egy matrac hever. Kétségbeesetten próbált kiutat találni, de hiába. Mikor kinyílt az ajtó egy nála pár évvel idősebb srác lépett be rajta. Aurora azonnal felismerte, ő volt az akit az apja kiválasztott számára. Hiába kérlelte, hogy ne tegye meg, amire készül, hiába ellenkezett... a fiú leszorította a matracra és megerőszakolta. Miután végzett szó nélkül kisétált és a lányra zárta az ajtót. Aurora egész este az egyik sarokban ült, maga elé bámulva. Az arcára rászáradtak a könnycseppek, a szemei vörösek voltak a sírástól, a combjai belseje pedig véres. Másnap reggel az apja jött be, az arcán egy büszke mosoly csillogott. Aurora rosszul volt már csak a látványától is, nem gondolta, hogy egyszer ennyire megvetné és gyűlölné az édesapját. Reménykedett benne, hogy valami csoda folytán nem esett teherbe, de mikor nem jött meg neki következő hónapban, már tudta, hogy nem volt szerencséje. Nem akarta ezt a gyereket, viszont az abortusz szóba sem jöhetett, még csak a házból sem engedték ki, így nem volt esélye orvoshoz menni. Nem tudott esténként aludni, folyamatosan azon kattogott, hogy meg kell szabadulnia a gyerektől. Mindig is nagyon alacsony volt a fájdalomküszöbe, viszont ez sem számított neki, mikor egy kést ragadott, hogy hasba szúrja vele magát. Az sem érdekelte, hogyha magával is végez. Az apja követői azonban, még azelőtt rátaláltak, hogy a penge a húsába fúródhatott volna. Ezt követően már nem engedték egyedül sehova, nehogy kárt tehessen magában. Aurora azonban nem adta fel. Mikor a legingerlékenyebb tagot kapta felügyelőnek, addig kötözködött, feszegette a húrokat, még végül azok el nem szakadtak. A férfi dührohamot kapott és nagyon durván megverte az akkor két hónapos terhes lányt, aki ennek következtében elvetélt. Aurorát nem érdekelték a sérülései, hiszen sikerült elérni a célját. Amint ezt megtudta az apja, szörnyű haragra gerjedt. De nem a férfire haragudott, aki megverte a lányát, hanem Aurorára. Úgy gondolta, hogy majd példát statuál vele. Összehívta az összes tagot, s elvágta a lánya torkát. Aurorának az volt minden szerencséje, hogy éppen akkor tört rájuk az FBI - ugyanis egy követő tégla volt - a berontó SWAT elterelte az apja figyelmét, így a vágás nem sikerült tökéletesre. Ettől függetlenül még Aurora fuldokolni kezdett a vérétől, viszont időben ellátták a sérülését, így életben maradt. Aurora még javában kiskorú volt, más rokonai nem éltek, a szülei pedig börtönbe kerültek, így egy árvaházba került. A történteket továbbra sem tudta feldolgozni, a nyakán lévő heg mindig eszébe juttatta a történteket. Depressziós lett, pánikrohamai kezdődtek, s vágdosni kezdte magát. Miután megpróbált öngyilkos lenni a pszichiátriára került. Öt évet töltött el az Intézetben. Volt amikor az állapota javulást mutatott, aztán mikor kiengedték volna, hirtelen visszaesett. Aztán egy napon elég nagyot fordult a személyisége. Egy másik beteg rendszeresen piszkálta, kötözködött vele. Aurora éppen az udvaron sétált, mikor a másik lány a semmiből feltűnt és a földre lökte. Többször is belerúgott a földön fekvő Aurorába, mielőtt leszedték volna róla az ápolók. Aurora ekkor elégelte meg az áldozat szerepét. Nekiesett a másik lánynak és könyörtelen ütni kezdte. Eltörte az orrát és kiütötte az egyik szemét, mire le tudták szedni a másikról. Ezután teljesen kiszámíthatatlanná vált, az arca teljesen érzelemmentes volt, csupán akkor lehetett tudni, hogy átléptük nála a határt, ha már késő volt. Rengeteg balhéba keveredett, egy idő után pedig elkezdtek tartani tőle. Kényszerzubbonyt aggattak rá és erős nyugtatókkal tömték. Szociopatának bélyegezték, s aként is kezdték kezelni. Azt azonban egy orvos sem vette észre, hogy azért viselkedik így, mert retteg attól, hogy újra bántani fogják. Ezért inkább ő támad először, megelőzve azt, hogy őt támadhassák meg. Volt egy elég nyugis időszaka, s a "javulására" való tekintettel kiengedték. Nem akart a szülővárosában maradni, ugyanis a vele történt rengeteg szörnyűségre emlékeztette. Fogta azt a pár cuccát és Rememdiusba jött új életet kezdeni.