Saoirse - Marcus Wyatt Cain
Tulajdonos: Saoirse
Marcus Wyatt Cain
1988. április 29.
2010. február 14.
Történet
Átlagos, szürke hétköznapjait élte emberként, egyedül a sportban lelte örömét a Cain család egyetlen fia. Marcusnak két lány testvére is volt, a legfiatalabbal pedig nagyon sokat foglalkoztak a szülők különféle allergiái miatt. Sokat betegeskedett a lány, amit nővérük nem tolerált, s hamar kiröppent a családi fészekből, azonban Marcus nagyon odaadó volt húga iránt. Erős kötelék alakult ki köztük az évek során, már-már javulni látszott a leányzó helyzete, amikor rákkal kórházba került. Szomorú és gyötrelmes évek során sikerült felépülnie, de ezek a szenvedések nyomott hagytak az egész családon. Marcus a sportnak élt, így próbálta feldolgozni húga nehézségeit. Ami először megfogta a kajakozás volt, viszont az évek elteltével a szövetség szétesett, a csapat- és edzőtársak is nagyobb városokba mentek. A Cain család is pár év múltán Kanadába költözött, hogy leányuk tisztább, egészségesebb környezetben nőjön és épüljön fel. Marcusnak nem ment nehezen a beilleszkedés az iskolába, szerencsére könnyen feltalálta magát. Szerzett néhány barátot, akik pedig egy újabb sport felé vitték, ez pedig a cselgáncs volt. Újabb szenvedély, végre, aminek élhetett és egy olyan közösség, ahol jól érezte magát. Egy verseny alkalmával a csapat Japánba utazott, ahol több napos verseny és tréningek folytak. Találkozott egy csinos lánnyal, akinek rögtön csapni kezdte a szelet, azonban arra nem számított, hogy bele is szeret. A boldogság hamar véget ért egy rosszul sikeredett ütésnek köszönhetően. Marcust olyan sérülés érte egy versenye alatt, hogy mentem összeesett. Számára innentől képszakadás, és a következő pillanatban, amikor kinyitotta szemét egy lakáson találta magát. Elhagyatottnak tűnt, de meleg volt és a szükséges dolgok meg voltak – étel, zuhany, mosdó. Hina beavatta mi történt vele, és éjszakákon át beszélgettek az új világról, amibe Marcus belecsöppent. Szíve széthasadt a családja gondolatára, sosem talált vigaszt, amiért nem láthatja őket többé. A lány szerelme volt az egyetlen kapaszkodó, ami életben tartotta, viszont ez sem tartott sokáig. Megtudta, hogy Hina el van jegyezve, nem is akárkihez. Hihetetlennek tartotta, hogy egy vén férfihoz adják a lányt a pénz érdekében. Próbálta rávenni, hogy ne tegye meg, sőt még a szökés terve is felmerült a fiúban, csakhogy a lány hajthatatlan volt. Megváltozott. Legközelebbi reggelen, amikor összevesztek Hinával, egy levél fogadta, de nem akármilyen. Tele volt pénzzel és mondhatni egy fenyegető írás is társult hozzá. Tudta, hogy Hina újdonsült „párjától” kapta és hányinger környékezte, amiért pénzzel akarták eltüntetni. Azonban nem tehetett mást. Visszautazott Amerikába, ahol alkalmi melókból összeszedett egy kis pénzt, ezt követte Las Vegasba utazása, ahol szerencsejátékon élt. Hol lent, hol fent volt, aztán amikor egy sikeresebb meccs után volt észbe kapott és Rememdiusba költözött. Hogy miért? Maga se tudja, egyszerűen annyi vezérelte, hogy kisebb városban éljen. Egy sport áruházban dolgozik, mint eladó és árufeltöltő.
Külső
Marcus szülei fontosnak tartották a sportot, így egy szem fiúkkal számos sportot kipróbáltattak, ami azért meglátszik kidolgozott testén. Átlagos, 180 plusz kettő-három centiméter magas. Férfias arcszerkezettel rendelkezik, mosolya azonban kisfiús bájt kölcsönöz neki, főleg alig látható szeplőivel párosítva. Hogy ezt a fiatalos bájt leplezze, alkalomadtán meghagyja borostáját, ami szívtipró énjét erősíti, s a női szíveket megdobbantja. Haj- és szemszíne egyaránt sötét. Szemöldöke egyaránt olyan sötét és dús mint haja, szemei a barna és zöld árnyalataiban pompáznak. Testét nem borítja egy tetoválás sem, viszont fellelhető néhány seb, de ezek sem szembetűnőek. Öltözködése kifinomult, az egyszerűbb szereléseket szereti, mind színekben mind fazonokban.
Képek
|