A nőcskénk Oroszországban született, Leningrádban – mára Szentpétervárként ismert -, ami egykor legmeghatározóbb része volt az országnak. A családja nagy kommunista volt és Sztálint istenítették. Ő volt számukra az egyetlen Isten, a mindenható és ez a neveltetésben is érezhető volt. A második világháborúban a nő besúgóként dolgozott és ezzel is hazáját szolgálta. Ez mindaddig működött, amíg mindent rá nem kentek. Azok árulták el, akikben a legjobban bízott és ennek a következménye a halál volt. Persze véletlenül sem egy golyó végzett vele, ha nem egy méreggel ölték meg, amivel kísérleteztek abban az időben. Híresek voltak az oroszok a különféle vegyifegyverek és mérgek használatáról, és Katarina is kapott belőle eleget. Konkrétan kínok közt halt meg. A bőrén lassan jelentkeztek a tűnetek. Véres kiütések és mintha a bőre csak vált volna le az izmáról. Kínzó lassúsággal bénult le először a mozgásért felelős izmok majd idővel a belsőizmai, mint a tüdő. Megfulladt. Viszont nemsokáig élvezhette a túlvilágot, mert bonumi boszorkány feltámasztotta. Eleinte nem értette mi a franc történik vele. Rá kellett döbbenni, hogy halott és félig él csupán. Nem mintha annyira visszasírta volna ezek után a régi életét. Bosszús volt a társaira... A vezetőjére… Mindenkire. A boszorkány természetesen nem hobbiból élesztette fel őt. Szexrabszolgát akart belőle faragni. Egy ideig még élvezte is ezt a felállást a nő, hiszen jó pasival volt dolga, ám egyre hülyébb és hülyébb lett a gazdája. Megelégelve a zsarnokoskodását megölte sajátkezűleg. Egyszerűen élt az erejével, ami a mérge volt, illetve alkalmazta azokat, amit egykor megtanult a rendszer által. A gyilkosság után folytatta a kémkedést és az ölést, viszont nem ingyen. A vadászoknak és boszorkányoknak is segített egyaránt. Így sodródott végül Rememdiusba, ahol érdekes fejleményekre lett figyelmes. Emiatt nagyon sokan felkeresik őt, hogy végezze tovább a besúgói és a bérgyilkosi munkáját, a hivatásait… Azt, amihez a legjobban ért: a környezete és az emberek kihasználása.