Virtue - Denise
Tulajdonos: VIRTUE
Denise "Denny" Thompson
1990. április 19.
nyomozó
Történet
Denise szülei nagyon örültek, mikor két fiú után egy lányuk született. Végre élvezhették a dolgokat, amiket eddig fiús-szülőként nem tehették meg. Tehát minden cuki dolgot megvettek neki, tánciskolába járatták, hangszeren is tanult, de egyik dologban se jeleskedett, nem utált járni, de nem is szerette, mégis, hogy boldognak lássa szüleit és kötelességtudatból végigszenvedte ezeket. Ezt bátyjai jól látták és mikor együtt játszottak, Denise kipróbálhatott mindent, amitől szülei óvva intették, s titokban a fiúk pedig mindent megmutattak neki. Fára mászott, sarat dagasztott, kalapált, kocsikat „szerelt”, legózott, focizott, birkózott, videójátékozott. Csupa olyan dolog (és sokkal menőbb), aminek nem örültek volna szülei, de hát kit érdekelt, miután olyan szépen táncolt és minden délután gyakorolt a hangszerén? Az idő elteltével Denise-t kemény csajjá faragták drága testvérei és eközben kitűnő úrihölgyként tudott viselkedni, félelmetes kombináció, ha adunk hozzá egy véka kötelességtudatot és elhivatottságot, hogy segítsen az embereken. Aztán a boldog gyerekkornak is vége lett, 12 éves korában megérkezett a 4. gyerek a családba, egy kisöcsi. Az elején nem volt baj, de lassan kiderült, hogy a bátyjaitól eltérően (akik időközben már felnőttek szintén és már csajoztak) ez egy igazi ördögfióka, Denise-nek nem volt nyugta tőle, ráadásul elég sokat kellett vigyáznia rá. Nehéz időszak volt ez számára, mert a szülei mindig a kisebbiknek adtak igazat, de mivel kemény fából faragták, megtanulta elrejteni érzelmeit. Ekkor jött rá, hogy a „rendszer” nem tökéletes, de ez még nem zavarta. 18 évesen lett sokkal ridegebb és felnőttesebb, és szülei ezért is fogadták el döntését, hogy rendőr lesz, ahogyan az apja is. Pedig a szülők mindent megtettek, hogy nőiesebb hivatást válasszon vagy valami veszélytelent, sok veszekedés is lett ebből. Egyik bátyja mérnök, köztük két év van, a másik orvos, ő 4 évvel idősebb. Kriminalisztika diploma után járőrként dolgozott egy kisvárosban, közben nyomozónak készült, egy éve tette le a nyomozói vizsgát és szinte azonnal kérte áthelyezését egy új városba, így került Rememdiusba. Életének egyik legmeghatározóbb élménye, mikor járőrtársával rátaláltak egy droglaborra, erősítést hívtak. Hamarosan megérkezett egy különleges osztag, hogy átvegyék az ügyet. Először nagyon büszke volt arra, hogy ők a kollegái, aztán jött a hideg zuhany. A droglabor felett egy kurtizán futtató hely működött, ahova gyerekeket is zártak (és kit tudja mikre kényszerítették őket), Denise elszörnyedt, hogy milyen romlott a világ, de még jobban csalódott az igazság rendszerében, mikor látta, hogy a kommandósok milyen embertelenül bánnak a valószínűleg ártatlan emberekkel és gyerekekkel. Eztán eldöntötte, hogy ő nem lesz ilyen, még ha ehhez törvényt is kell szegnie. Azóta minden erejével azon van, hogy igazságos világot teremtsen az emberek számára, még ha ehhez információt kell kiszivárogtatnia a rendőrségről, vagy néha napján fedezni egy-egy bűncselekményt.
Külső
Denise átlagos kinézetű fiatal nő, bár kollegái szerint jobban néz ki, mikor nincs rajta az egyenruha és nem szoros kontyba van fogva vállig érő barna haja. Arca lágy vonásai ellenére egyfajta keménység fedezhető fel benne, ha igazából mosolyog, akár egy napsütéses délután, de legtöbbször csak kényszeredetten húzza a száját, hogy ne tűnjön tiszteletlennek. Barna, mélyreható tekintete egyszerre vonzó és taszító, mintha azt próbálná üzenni, hogy ő ugyan veszélyes, de próbálkozni mindenkinek lehet. Alkatát tekintve vékony, szinte törékenynek tűnik, de ez ne tévesszen meg senkit. Erejét gyorsaságával kompenzálja, talán említenem se kell, hogy sokan alábecsülték és rosszul tették. Ha nincs rajta egyenruha, ami jól elrejti idomait, akkor szeret kihívóbban öltözködni, hiszen nem sokszor adódik rá alkalma. Ékszereket nem hord, tetoválása sincs, nem festi a körmét sem, első nézésre nem is tűnik fel, de ha jobban megnézi az ember kissé tartózkodó az egész megjelenése, mintha csak egy gép lenne.
Képek
|