Stella Standler néven született itt, Rememdiusban. Anyja és apja is nagy nevű vadászcsaládok sarja volt, mindketten a Tanács elismert tagjai. Egészen kis korától gondos nevelésben részesült, a legjobb iskolákba járatták a szülei, valamint alapos kiképzést kapott fegyverek, de leginkább közelharc terén. Mindig mindent megtett, hogy megfeleljen szülei elvárásainak, noha ez kicsit sem volt egyszerű. Anyja, Sandra mindig is rajongva szerette a gyermekeit, apja azonban sok esetben lehetetlen elvárásokat támasztott a fiatalok elé. Olyan elvárásai voltak, mint például: teljesen hibátlan legyenek a dolgozatok, vagy éppen tesiórán gyermekei legalább háromszor annyi feladatot csináljanak meg, mint a többi kölyök. Nevét mamájától kapta, amire nagyon büszke volt. Anyucija persze mindig “Csillagomnak” szólította, nem pedig Stellának, de ez számára nem változtatott a név értékén. Igyekezett mindenben élen járni, hogy a nő megdicsérje. Persze hála az apai ráhatásnak a lányban dúl a versenyszellem, minden apró hülyeség esetében elfogadja a kihívást, ám nem esik kétségbe, ha nem ő nyer. Már kisiskolás évei alatt is kiderült, milyen szeles lány, képes volt egy hirtelen döntés alapján az egész délutánját átalakítani egy pillanat alatt. Számtalan különórára járt, mindig le kellett kötni valamivel a figyelmét, különben nem bírt megülni a fenekén. Ebből kifolyólag gyakorta rohant valahova, így még mostanság is képes egyszer csak megindulni a forgalmas járdán, és lelkesen kerülgetve az embereket futni valahova. Legalábbis ilyen volt egészen néhány hónappal ezelőttig. Ekkor következett be ugyanis a legnagyobb törés az életében, elvesztette az édesanyját. Nem betegség, vagy ilyesmi vitte el a középkorú nőt, hanem egy megvadult catena által ejtett sebhely. És mi a legszomorúbb a dologban? Hogy meg lehetett volna menteni. A sérülés előtt ugyanis a család egy, a Tanácsban magas rangot betöltő bonum boszorkányt kísért el egy veszélyes helyre. Hosszú ideig úgy tűnt nem lesz semmi baj, azonban a catena megjelenésével rögtön változott a helyzet. A lény lesből támadt rájuk, és a boszorkány volt az elsődleges célpontja, ám természetesen a Standler család útját állta, mielőtt a közelébe férkőzhetett volna. A catena, egy küklopsz, méretes husángjával eltalálta az anyját, súlyos belső (és külső) sérüléseket okozva neki. Stella azt hitte, a boszorkány legalább megkísérel beszállni a küzdelembe, de semmi ilyesmire nem került sor. Azt mondta, vigyáznia kell a bonum létére, nem kockáztathatja meg, hogy tenebris legyen, amit még a lány úgy-ahogy el tudott fogadni, azonban azt már sehogy sem, hogy a boszorkány nem volt hajlandó meggyógyítani az anyját, pedig simán képes lett volna rá, így az a lány kezei között halt meg. Sceera fájdalma eszméletlen volt, alig látott a könnyeitől, üvöltve kérte számon a boszorkányt, azonban választ nem kapott. Dühében és fájdalmában neki akart rontani, azonban ebben az apja megakadályozta. Fogalma sem volt, mennyit zokogott ott az apja karjaiban, de mire elálltak a könnyei, addigra a boszorkány már régen távozott. Persze messze nem úszta meg ennyivel, a következő nap a lány kérdőre vonta, mire az csak a vállát vonogatta, hogy nem az ő dolga volt. Sceera azt hitte ott helyben kitér a hitéből, de végül sikerült annyira megnyugtatnia magát, hogy ne akarja nagyon megölni az említett boszorkányt. Úgy vélte, más úton is elintézheti, hogy mindenki megtudja milyen romlott is. Nagyot tévedett, sőt csalódott. Apja nem volt hajlandó még csak megbeszélni sem a történteket, nemhogy az ő szavaival élve “bemártani” a nálánál magasabb pozícióban lévő boszorkányt. Azt Sceera máig sem tudta eldönteni, vajon apjából a gyávaság beszélt, vagy csak úgy érezte, nem volt hibás a boszorkány, azonban mivel nem cselekedett, lánya innentől kezdve elítélte őt. Úgy érezte, elárulta őt, éppen ezért felvette anyja vezetéknevét, hozzá pedig új keresztnevet választott magának, nem bírta volna ki, ha továbbra is az anyja számára oly kedves néven szólították volna. Éppen ezért viseli nagyon, ha régi nevén szólítják, csak igazán kevés, a szívéhez nagyon közel álló embertől fogadja el. Az apja nem tartozik közéjük. Mostanság egy igazi energiabombának tűnik azok számára, akivel jóban van, sőt az átlag emberekkel, valamint a többi vadásszal is igyekszik kedves és barátságos lenni. Azonban a boszorkányokról, főleg a bonumokról nagyon megváltozott a véleménye. A tenebrisiekkel még elvan valahogy, azonban a bonumok iránti undorát akkor sem tudná visszafogni, ha akarná. Ezt persze sokszor tévesen az egész boszorkány társadalom elleni gyűlölettel azonosítják, ami márcsak azért is helytelen, mert akadnak olyanok, akikkel jól kijön, még a történtek ellenére sem kívánja megszakítani régebbi ismerettségeit. Azonban immár megvetéssel fordul a bonumok felé, mindet képmutatónak tartja, eme hitét pedig roppant nehéz megváltoztatni.